HTML

Götz Mária Ildikó

"Hiszek édesapám szavában, nagyapám gyöngybetűiben,
nagyanyám meséiben, és édesanyám csókjaiban.
Hiszem, hogy helyem van ebben a világban és hogy ez a hely itt van, ezeknek a hegyeknek a lábánál, közöttetek.
A Jóisten szeme előtt..."


Götz Mária Ildikó vagyok, Magyarország I. Borkirálynője. 2008. július 26-án, Tarcalon az I. Országos Borkirálynő Fesztiválon lettem a Borkirálynők Királynője.

Mindenkivel szeretném megosztani gondolataimat borról, szőlőről. Szeretnék minél többet tenni a magyar bor hazai és nemzetközi ismertségének növeléséért és sikeréért. Célom, hogy fellendítsem a borturizmust az olyan borvidékeken is, ahol még megvannak a vidék rejtett értékei és hagyományai. Jusson el a magyar bor híre és szeretete minden emberhez.

Szeretettel várok mindenkit a Götz Családi Pincészetben, Hercegkúton.

www.gotzpinceszet.hu
ildiko.gotz@gmail.com

A Götz Pincészet borai

2010.02.11. 08:13 Götz Ildikó

BORKÓSTOLÓ EPERJESEN

2010. február 6-án, szombaton Eperjesre voltam hivatalos borkirálynői minőségemben, ahol családi pincészetünk borait mutathattam be a megjelent újságíróknak, szálloda tulajdonosoknak, vendéglátóknak és borkedvelőknek. Az est folyamán nagy érdeklődéssel hallgattak a vendégek a kis hangulatos bárban. Többek között szó esett a Tokaji történelmi borvidékről, a bortörvényekről, a Tokaji névhasználatról kérték ki a véleményemet Szlovákia vonatkozásában, és a jó hangulatú borkóstolót követően számos fénykép is készült. A borok mellé különleges sajtokkal, falatkákkal készült a vendéglátó étterem, és sokak nagy örömére zárásként tatár beefsteak következett. A nagy érdeklődésre való tekintettel valószínűleg még egyszer megrendezésre kerül ugyanott a borkóstoló, és felmerült annak a lehetősége is, hogy Pozsonyban is szervezzünk egy hasonló eseményt.  
 

Képek itt: http://picasaweb.google.com/vilsys/ILDIKO#

 

Szólj hozzá!

Címkék: borvacsora borkóstoló eperjes borbemutató borkirálynő götz pincészet


2010.01.28. 16:00 Götz Ildikó

AMIÉRT ÉRDEMES ZEMPLÉNBE UTAZNI

Az elmúlt hétvégén turisztikai szakemberek és a média képviselői tettek látogatást Zemplénbe. A vendégeknek lehetőségük nyílt e csodálatos környezet felfedezésére, és természetesen a "földalatti mennyország" sem maradhatott ki a sorból. Wesselényi Andrea, a Síelők.hu főszerkesztője a következő beszámolót írta a pincészeteknél tett élményeiről (részlet):

10 ok, amiért érdemes Zemplénbe utazni

4. Tokaj-Hegyalja - a Világörökség része
A magyar himnuszban is megénekelt város az itt készülő különleges borok névadója lett. Évszázados hagyományok szerint kerül a hordókba a furmint, a tokaji sárga muskotály, a hárslevelű és természetesen az aszúbor. Tokaj központjában található a bor múzeuma, ahol az utazó befizethet a vidék pincéit bejáró borbusz-túrákra, borkóstolókra. A pincék varázslatos világát szakavatott borászokkal érdemes felderíteni. Megismerkedtünk a tájba simuló, legkorszerűbb technológiákat alkalmazó Patricius Borházzal és a hercegkúti Gombos-hegyen a Götz Pincészettel, ez utóbbiban maga az első magyar borkirálynő kalauzolt végig a család pincéiben és személyesen töltötte poharainkba a finom fehérborokat, a kóstoló végére hagyva a borok királyát.

A teljes cikk itt olvasható: http://sielok.hu/rovat/egyeb/cikk/zemplenbe-utazni/

 MICSUDA BOROSPINCE!

Szólj hozzá!

Címkék: tokaj hegyalja világörökség zemplén turisztika borkirálynő tokaji borvidék götz pincészet


2010.01.25. 10:57 Götz Ildikó

KIRÁLYNŐK NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉGE

 

Ma a Community German Majesties klub tagjává váltam. A szövetség elnöke, Franziska Maiwald írt múlt héten egy felkérő levelet, miszerint német, illetve európai királynőknek szerveznek összejöveteleket, az ő együttműködésüket segíti a klub, és az intereneten böngészve talált rám, szembesült azzal, hogy létezik Magyarországon is borkirálynő. Azonnal felvettem vele a kapcsolatot, és egy júliusi rendezvényükre is meghívást kaptam Eckenfördebe, ahol 900 féle királynő jelenik majd meg különböző országokból (Németország, Svájc, Ausztria, Egyesült Királyság, Szlovénia), mindenki más-más termék képviseletében.

A rólam szóló bejegyzése a honlapon:
"Die Gemeinschaft Deutscher & Europäischer Majestäten freut sich sehr über ihren Neuzugang. Am 25. Janaur 2010 begrüßen wir das 25. Mitglied in unserer internationalen Königinnengemeinschaft. Die Ungarische Weinkönigin Maria IIdikó repräsentiert die historische Tokaj Weinregion und den Weinanbau in Ungarn. Die bildhübsche Brünette ist die erste Weinkönigin Ungarns und repräsentiert im In- und Ausland den Weinanbau und Tourismusstandort Ungarn. Wir freuen uns sehr, als erstes europäisches Mitglied die Ungarische Weinkönigin bei uns begrüßen zu dürfen und hoffen auf eine gute , internationale Zusammenarbeit. Eventuell wird Maria sogar zu einem unserer Königinnentreffen nach Deutschland kommen."

Forrás: http://www.deutsche-majestaeten.de.vu/

Szólj hozzá!

Címkék: borkirálynő götz ildikó german majesties deutscher majestaten


2010.01.24. 12:24 Götz Ildikó

STUDY TOUR A TOKAJI BORVIDÉKEN

2010. január 22-én egy újságírókból és Tourinform irodák vezetőiből álló csoport látogatott többek között Sárospatakra és Hercegkútra is, akik az RMI szervezésében töltöttek el egy napot Zemplénben, a Tokaji Borvidéken.  A nap folyamán lehetőség nyílt a szolgáltatóknak és a programon részt vevőknek a személyes konzultációra, ismerkedésre, esetleges cikkek előkészítésére, image építésre.  A délelőtt az Újbástya Kazamatájában kezdődött, ahol a nemrégiben megnyílt Börtön-panoptikumot tekintették meg a vendégek a Várnegyedben, valamint a város nevezetességeit csodálhatták meg. Ezt követően ebédre került sor a Vár Vendéglőben, majd Hercegkúton, a világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesoron borkóstolóval vártuk az ország különböző pontjairól érkezett turisztikai szereplőket a Götz Pincészetnél. Az idő rövidsége miatt csak az érlelőpince megtekintésére és a kóstolásra került sor, de megemlítettük Hercegkút nevezetességeit, történelmi múltját, és a Kálváriáról nyíló gyönyörű kilátást is. A borkóstolón négyfajta nedűt kóstoltattunk, amelyet a Sárospatak és Környéke Turizmus Egyesület tagja, a sárospataki Evinor Pincészet és a Götz Pincészet ajánlott fel. A 2006-os Tokaji száraz Furmint nyitotta a sort, majd a 2007-es félédes Hárslevelű következett a hölgyek örömére, az Evinor Pincészet felajánlásának köszönhetően. Ezt követte a 2008-as Tokaji Muscat Lunel késői szüretelésű borunk, utána pedig a „Borok királya, a királyok bora” zárta a délutánt, a 2003-as Tokaji Aszú 5 puttonyos borkülönlegesség, szintén az Evinor Pincészettől. A vendégek nagy örömmel vették a kézműves kis borászatok minőségi termékeit, majd utuk tovább folytatódott Tokaj felé, közben a Patrícius Borház és a Borostyán Pince egy-egy állomásával színesítve a programot.

A Zemplén Televízió riportja a Sárospatakon tett látogatásról:
Újságírók és a észak-magyarországi Tourinform irodák szakemberei zempléni látogatásuk során Sárospatak nevezetességeivel ismerkedtek. A történelmi várnegyed, az újnak számító rendezvénycentrum, csak néhány volt azok közül a látványosságok közül, amelyeket megismerhettek a turisztikai szakemberek. A szervezők célja az volt, hogy a jelenlévők személyes tapasztalatokat szerezzenek a turisztikai attrakciókról, ezeket pedig később másokkal is megismertessenek. 
 

 

Sátoraljaújhely Város honlapján egy rövid beszámoló, valamint a Zemplén Televízió riportja is megtekinthető:
A sátoraljaújhelyi Tourinform Iroda kapott lehetőséget egy 30 főből álló szakmai delegáció kétnapos zempléni programjának megszervezésére. A szakmai konferenciával egybekötött rendezvény a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága rendezte. A zempléni tanulmányi úton média-képviselők és tourinformosok vettek részt. A program keretében megtekintették és kipróbálhatták a Zemplén Kalandpark szolgáltatásait. Látogatást tettek a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeumban és a városközpontban. A napot szakmai konferencia zárta.
 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: borkóstoló sárospatak tokaji borvidék hercegkút götz pincészet vár vendéglő evinor pincészet


2010.01.22. 07:46 Götz Ildikó

VINCE ÉS A PINCE

„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince” – tartja a szólásmondás, melynek alapja az a népi hagyomány, miszerint ha Szent Vince napján olvad, akkor jó lesz a szőlőtermés. Emellett több helyen a levágott szőlővesszőből is megjósolják az őszre várható bortermést. Vince kultusza a XI. századtól él. Habár a róla szóló legendákban nem hozták kapcsolatba a szőlővel, valószínűleg neve hangzása magyarázza, hogy a vincellérek védőszentje lett. 

A Vince-napi vers hosszabb változata:
"Ha szépen fénylik és megcsordul Vince,
borral telik meg a pince,
gabonával pajta csűr,
Mihály majd édes bort szűr.
Ködös Vince,
üres pince,
ha csepeg-csorog
kevés lesz a borod."

 MICSUDA BOROSPINCE!

Szólj hozzá!

Címkék: borospince népszokás vince nap


2010.01.17. 16:24 Götz Ildikó

SELÉNIA RALLY 2010

2010. május 15-16-án tartja az Alfa Romeo Club Magyarország a minden évben megrendezésre kerülő versenyét, amelynek témája, címe: a Lovag hagyatéka, a helyszín pedig Hercegkút, Sárospatak, Sátoraljaújhely és a Tokaji Borvidék lesz. Idén első alkalommal szervezik meg itt a rallyt, amelynek startja és végállomása is Hercegkúton, a Götz Pincészet rezidenciáján lesz. A rendezvény első napján kerül sor a versenyre, este borkóstolás következik, másnap pedig kirándulás, csapatjátékok várják az Alfásokat és az érdeklődőket.

 

 

 

Mike decemberi bejegyzése az Alfa Romeo Club Magyarország Fórumáról:
Némi fejlemény a Rallyval kapcsolatban. A hétvégén elmentünk körbenézni a környékre. A Götz Pincészet jóvoltából (aki az egyik támogatónk) belecsöppentünk egy sok pincét látogató borkóstolásos estébe és így sok helybelivel sikerült beszélni és mindenki nagyon segítőkész, barátságos volt velünk.
Nem mellékesen extra minőségű borokat sikerült megkóstolnunk, amiből vettünk is pár üvegnyit. Szóval a borokat leteszteltük. :)
A Selénia ralliról csak röviden tudunk nyilatkozni, mert még semmi sincs véglegesítve. Annyi biztos, hogy most elmaradnak a templomnéző és világháborús emlékművekről nevet keresgető feladatok. Helyette lesz pár kastély, vár megtekintése. Na, és lesz hegyi szerpentinen autózás ami most késő ősszel is gyönyörű volt, tavasszal még szebb lesz .... szerintem.
Már várom a tavaszi bejárást, feladatok véglegesítését.

ÁkosT írta:
Már rég megálmodtam mi a lovag hagyatéka.......Vigyorog
Nem csak e miatt lesz érdemes eljönni Sárospatakra.
Éljen a (Bor)Királynő!

 

Forrás: http://www.alfaamore.hu/forum/85 és http://www.alfaromeoclub.hu/smfforum

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: hercegkút götz pincészet alfa romeo club selénia rally


2010.01.09. 20:00 Götz Ildikó

SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS

Hercegkút - Tegnap este a Götz Pincészetnél láthattuk vendégül a Szolnoki Helikopter Bázis alakulatát, akik egy hétvégét töltöttek el Zemplénben. Először Szolnokon volt alkalmam találkozni az alakulat néhány tagjával, akik tavaly részt vettek a Tiszti Kaszinóban tartott borkóstolómon, amely nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően Kun Szabó István ezredes úr szervezésének. Ígéretükhöz híven el is jöttek Hercegkútra, hogy lássák, hol is készülnek a boraink, hiszen a pincében fogyasztva egész más élménnyel gazdagodhatnak a borkedvelő emberek. Itt újdonságokkal is szolgáltunk, hiszen már a 2008-as borok kerültek a poharakba, amelyeket nagy élvezettel kóstoltak a vendégek. Remélem, hogy lesz még számos alkalmunk találkozni!

Képek hamarosan.

Korábbi bejegyzésem a szolnoki Tiszti Kaszinóban tartott borkóstolóról itt olvasható: http://gotz.blog.hu/2009/09/23/tiszti_kaszino

Szólj hozzá!

Címkék: borkóstoló hercegkút götz pincészet szolnok helikopter bázis


2010.01.07. 18:58 Götz Ildikó

TOKAJVINUM HUNGARICUM EGYESÜLETI BORBEMUTATÓ

Ma este, azaz 2010. január 7-én lesz látható a Zemplén Televízióban a Tokajvinum Hungaricum Egyesület Mátyás Pincében tartott borbemutatóján készített felvétel.
Ismétlés holnap délelőtt 10:50-kor.

Korábbi bejegyzés az eseménnyel kapcsolatban: http://gotz.blog.hu/2009/11/11/tokajvinum_hungaricum_egyesulet

Szólj hozzá!

Címkék: borkóstoló borbemutató götz pincészet tokajvinum hungaricem egyesület


2009.12.21. 08:03 Götz Ildikó

KARÁCSONY

"S hogy ne a hóban, csillagokban,
Ne ünnepi foszlós kalácson,
Ne díszített fákon, hanem 
A szívekben legyen karácsony!"

(Szilágyi Domokos)

Szólj hozzá!


2009.12.18. 12:30 Götz Ildikó

KARÁCSONYI ÜDVÖZLET

Szólj hozzá!


2009.12.17. 21:34 Götz Ildikó

HELYI KRÓNIKA

A Helyi Krónika című újságban megjelent riport: 

- Rád esett az egyesületi tagok választása, meglepett?
Nagyon nagy megteiszteltetésnek éreztem, amikor felmerült a nevem mint az egyesület elnök-jelöltje. Igazából még csak tavaly óta vagyok tagja a Sárospatak Turizmusáért Egyesületnek, de nagyon jó kezdeményezésnek tartottam, hogy civil szervezetek, vállalkozók és az önkormányzatok összefogással, közös erővel próbálnak tenni azért, hogy Sárospatak és a térség hírnevét öregbítsék, minél több emberrel megismertessék csodálatos környezetünket. Ezért is éreztem rá indíttatást, hogy az egyesület tagja legyek. Az pedig, hogy elnök lettem, egy újabb kihívás, amelybe szívesen belevágok, és minden erőmmel azon leszek, hogy a lehetőségeimhez lépest a legjobbat hozzam ki magamból, természetesen az elnökség és a tagok segítségével, együttműködésével kívánom tenni ezt.

- Ki volt az elődöd? Hány évre választanak elnököt?
Az elődöm Bágyi Pál, aki biztosított az elnökké válásom után a támogatásáról, hiszen számos egyéb teendője, társadalmi szerepvállalása mellett elvállalta, hogy az elnökségben segít mindenben, hiszen újszerű ez a pozíció nekem, de bízom benne, hogy helyt állok a következő négy évben, hiszen szívvel-lélekkel vetem bele magam ebbe a munkába.

- Hogyan indokolták az egyesület tagjai, hogy Téged választanak meg?
Több jelölt merült fel a közgyűlésen, ahol végül az én nevemre érkezett a szavazatok többsége. Az első indok, amely elhangzott, az a fiatalság és a lendületesség volt, amellyel jellemeztek, továbbá fontos, hoyg kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezem a családi pincészetünk és a borkirálynőség által, amelyet remélem jól fogok tudni hasznosítani a jövőben.

- Mennyire nagy kihívás ez az életedben, izgulsz az előtted álló feladatok megvalósítása miatt?
Igen, izgalmas feladat elé nézek, hiszen nagyon felelősségteljes pozíciót fogok ellátni, de minden erőmmel azon leszek, hogy jól teljesítsek, és a lehető legtöbbet tegyek a turizmus fellendüléséért, hiszen az a gazdaság fellendülését jelenti, és remélem, hogy egyre több embert sikerül majd bevonnom ebbe a folyamatba, munkába, akiknek érdeke, hogy felvirágozzon Sárospatak. Fel kell ismernünk, nekünk, itt élőknek a lehetőségeinket és azokat megfelelően tudni kell kihasználni, minden igénynek megfelelően kell szolgáltatásokat kialakítani, ami által egyre többen viszik el a térség jóhírét is.

- Melyek ezek a feladatok amiket elnökként megvalósítasz? Miben tudsz segíteni?(kapcsolataiddal, tudásoddal, tapasztalatoddal?)
Fontos, hogy hosszútávon kell gondolkodni, hiszen egy hosszú folyamat ez, amely elindult, és olyan stratégiát kell kialakítani, amely a turizmus és a gazdaság fellendülését elősegíti. Olyan ez, mint a borászat, hiszen hosszú folyamat, évek telnek el, amíg a szőlőtelepítéstől, a tőkéről leszedett szőlőből  hosszú érlelés után palackba kerül a bor. A profit, a látható eredmény lehet, hogy csak később jelentkezik, de mindent meg kell tenni azért, hogy az kitűnő legyen. Fontos lehet a több nyelven megjelenő kiadványok, npszerűsítő szóróanyagok tekintetében a források felkutatása, hiszen ezek eddig az egyesületi tagoktól beszedett díjakból készültek el, amit az én véleményem szerint más célra is fordíthatnánk. Ugyanígy jelentős feladat a helyi önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozók segítése, a lehetőségeik kiaknázása, hiszen a dolgozó embereknek nem mindig van ideje és energiája arra, hogy az internetet böngéssze, ezért az egyesület ebben is irányt mutathatna, hiszen minél színvonalasabb szolgáltatók várják a vendégeket, annál igényesebbé válik a környezet, elégedettebbé a látogató.
A kiállításokon való részvétel elengedhetetlen az egyesület részéről, itthon és külföldön egyaránt fontos megmutatni magunkat turisztikai vásárokon, bemutatókon képviselni Sárospatakot és a térséget.

- Mit kell tudni az egyesületről, az eddigi munkákról?
A Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület 2005-ben alakult meg. A turizmusért tenni akarók azt a célt tűzték ki, hogy összefogják a turisztikai szolgáltatókat és az ágazathoz kapcsolódó magánszemélyeket, hogy közösen munkálkodjanak a turizmusban tevékenykedők hatékonyságának javítása és a turizmusból származó bevételek növelése érdekében, és nem utolsó sorban az érkező látogatók elégedettségének javításáért. Az Egyesület honlapja a http://www.sarospatak.eu oldalon olvasható.
 
- Mióta megválasztottak Magyarország Borkirálynőjévé, azóta milyen teendőket láttál, látsz el?
Képviselem azóta is a magyar borászatot egységesen itthon és külföldön egyaránt, és azt próbálom elősegíteni, hogy a magyar borok újra a világ élvonalába emkedhessenek. A teendőimről, megjelenéseimről folyamatosan beszámolok az internetes naplómban, amely a http://gotz.blog.hu oldalon olvasható!
 
Ezúton is köszönöm a lehetőséget.

Szólj hozzá!


2009.12.16. 15:55 Götz Ildikó

KULCS MAGAZIN

 
Csak a ló nem rúgott labdába a focitornán

Csak a ló nem rúgott

 

labdába a focitornán

 

Nem „hétköznapi” programot bonyolítottak le a minap az Árpád Vezér Gimnázium tornacsarnokában, Sárospatakon.


[13_180] foci 02A helyi Öregfiúk focicsapata a Parlament és a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat sportolóival mérte össze labdarúgó tudását. A megjelenteket Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, sárospataki polgármester üdvözölte, majd Derczó István, a rendezvény egyik fő támogatója vette át a szót. Megjegyezte, a sportprogram hagyományteremtő, a bajnokság minden év decemberében lesz lebonyolítva. – [9_180] foci 04Úgy gondolom, nem csak a város, de a régió számára is megtiszteltetés, hogy a felkértek elfogadták a meghívást, ez mindenképpen emeli a pátria sportéletének rangját. Külön öröm, hogy az ifjúság is bekapcsolódott a tornába, részvételük egyfajta színfolt a programon – fogalmazott Derczó István. A Parlament csapatából Patus Tamás és Dr. Világosi Gábor – lehet mondani – hazaérkeztek, ugyanis diákéveiket a városban töltötték. Mint elmondták, örömmel fogadták a meghívást, hiszen az egykoron (is) megtartott Sárospataki Diáknapok felejthetetlen élményeket idéznek fel bennük.

 

Lóháton érkezett

[5_180] gotzAz Adventi Aszúkupa névre keresztelt eseményt megtisztelte jelenlétével, illetve besegített a díjátadásba Götz Ildikó Tokaj-hegyaljai borász, aki tavaly, a Tarcalon lebonyolított első Országos Borkirálynő Választás első helyezettjeként állhatott a dobogó legfelső fokára. A program nem múlhatott el a Télapó lóháton történő érkezése nélkül, a Nagyszakállú természetesen apró ajándékokat osztott szét a sportolók között. A Bódi András szervezésének köszönhető bajnokságot sárospataki borászok, helyi –és regionális vállalkozások, valamint Sárospatak Város Önkormányzata támogatta erkölcsileg, és anyagilag.

-SfL-

Forrás: http://www.kulcsmagazin.hu/cikk.php?id=1620

Szólj hozzá!


2009.12.06. 10:46 Götz Ildikó

I. ASZÚ KUPA SÁROSPATAKON

Szombaton rangos sportesemény indult el Sárospatakon, amikor az I. Adventi Aszú Kupa futball mérkőzéseit játszották az Árpád Vezér Gimnázium tornacsarnokában.

További fotók1                                  További fotók2

 

 

Szólj hozzá!


2009.11.29. 11:50 Götz Ildikó

ZEMPLÉN EURÓPA HÁZ

Sátoraljaújhely - 2009. november 25-én, szerdán került megrendezésre a Zemplén Európa Ház átadási ünnepsége, mivel a Sátoraljaújhelyi Inkubátorház bővítése, felújítása és műszaki felújítása nem rég fejeződött be.  Az átadái ünnepségen Juhász István ügyvezető igazgató segítségével vendégei: dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár és Gúr Nándor országgyűlési képviselő vágták el a szalagot. Az átadási ünnepséget követően idegenforgalmi és vidékfejlesztési konferencia vette kezdetét, majd ezt követően a szervezők állófogadásra invitálták a meghívott vendégeket.

Az esemény rövid összefoglalója az m1 Regionális Híradójában (kb. 5 perc 16 másodpercnél) látható:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/11/27/09/Miskolci_Regionalis_Hirado_2009_november_27_6_10.aspx

 

Szólj hozzá!


2009.11.13. 11:01 Götz Ildikó

VADÁSZATI KIÁLLÍTÁS

Nagy érdeklődés fogadta Godzsák Tibor Vadászati múltunk emlékei című kiállítását, amelynek megnyitójára csütörtökön délután került sor Sátoraljaújhelyben, a Kossuth Lajos Művelődési Központ Latabár Színházának előterében. Dr. Lenár György nyugalmazott erdészeti igazgató köszöntötte a megjelent érdeklődőket, vadásztársakat és barátokat. Elmondta, hogy azért jelentős ez a kiállítás, mivel a vadászatot egy másik oldaláról mutatja be, a trófeák és puskák helyett vadászati jegyek, többszáz éves újságok, emlékek sorakoznak fel a vitrinekben. A köszöntőt követően Dr. Lenár György Godzsák Tibornak adta át a szót, aki megköszönte a vendégeknek, hogy ilyen szép számban jelentek meg, majd elmondta a kiállítás tematikáját, és a régi értékek megőrzésének jelentőségét. Ezután került rám a sor, a  sikeres megnyitóra koccintottunk a vendégekkel. Személyes indíttatásom is volt, hogy itt legyek ezen a kiállításon, hiszen már gyermekkoromtól kezdve kapcsolatban vagyok ezzel a "királyi hobbival", vadászó családtagjaim kapcsán életem részévé vált valamilyen szinten. Viszont  a velem eltöltött esték sem a vad elejtéséről lettek élménytelik, sokkal inkább a kint eltöltött órák, az izgalommal teli várakozás, és az "erdőzúgás", amely felejthetetlenné tette számomra a vadászattal eltöltött időt.

Három fajta bort mutattam be a vendégeknek a 2008-as évjáratból: a Tokaji Furmint és a Tokaji Muscat Lunel száraz borokat, valamint a Tokaji Muscat Lunel késői szüretelésű édes fehérbort kóstolhatták meg az érdeklődők, melynek egy korábbi évjáratból származó változata a vadász-borászok bora volt! A vadászati kiállítás mellett helyet kaptak a Götz Pincészet borai is az egyik vitrinben, melyekkel együtt a koronám is megtekinthető, amelyet tavaly kaptam a Magyarország I. Borkirálynője címmel.

Ezúton is köszönöm a megtisztelő felkérést, hogy részt vehettem a kiállítás megnyitóján, és remélem, hogy sok embernek lesz alkalma az elkövetkező hetekben megtekinteni!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: borkóstoló borbemutató vadászati kiállítás


2009.11.12. 12:12 Götz Ildikó

MEGHÍVÓ

Szólj hozzá!

Címkék: meghívó kiállítás sátoraljaújhely


2009.11.11. 18:00 Götz Ildikó

TOKAJVINUM HUNGARICUM EGYESÜLET

Ma délután tartota a Tokajvinum Hungaricum Egyesület a minden évben megrendezésre kerülő sajtótájékoztatóval egybekötött borbemutatóját Budapesten, a Mátyás Pince Étteremben. A Götz Pincészet ifj. Götz István képviseletében jelent meg, a Tokaj Kereskedőház Zrt., a Tokajbor-Bene Pincészet, a Bodnár Pincészet Borház, Kiss István Pincészete, a Sajgó Pincészet, Ráski László Pincészete, a Monyók Pincészet és a Babits Pincészet mellett. A köszöntőbeszédet Szekula László, az étterem igazgatója tartotta, őt követte Marcinkó Ferenc, az egyesület elnöke, aki megnyitotta a rendezvényt. Ezután turisztikai és világörökségi tájékoztatás következett Nagy Júlia és Dr. Takács András tolmácsolásában. Azért hívtuk meg őket erre az egyesület rendezvényre, mivel egyrészről a Tokajvinum Hungaricum Egyesület egységben gondolkodva a Tokaji Borvidéket komplex egészként kezeli, és gondolja fejleszteni. Egyesületünk felismeri, hogy a turisztika elválaszthatatlan része a bormarketingnek és a szolgáltatások népszerűsítéséhez hozzájárulva elengedhetetlen tevékenységként jelenik meg szervezetünknél. Másrészről pedig a világörökségi kérdés aktualitása és a világörökségi törvény jogalkotási folyamatában való részvétel indokolja, hogy foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel.

A köszöntők és tájékoztatók után a borászatoknak lehetőségük nyílt boraik bemutatására. A pincészetek mindegyike egy száraz és egy késői szüretelésű minőségi borral, valamint egy Tokaji Aszú borkülönlegességgel készült a kóstoltatásra, amelyen a sajtó képviselői, turisztikai vezetők és kereskedelmi partnereik vettek részt.  

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=OtaqGNbTN1c

 

Szólj hozzá!

Címkék: borbemutató götz pincészet götz istván tokajvinum hungaricum egyesület


2009.11.11. 17:35 Götz Ildikó

SÁROSPATAK TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET

Hétfőn 17 órától tartották a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület közgyűlését, ahol a tisztújítás során megválasztottak az Egyesület elnökének. Ezúton is köszönöm a tagság bizalmát! Eddig is népszerűsítettem térségünket, és ezután is minden erőmmel azon leszek, hogy Sárospatak városának és a térségnek a jó hírnevét öregbítsem.

További fotók >>> 
 

Sárospatak város honlapján Marcziné Szappanos Judit tudósított az eseményről(www.sarospatak.hu):

Magyarország I. Borkirálynője lett a turisztikai egyesület elnöke

Közgyűlést tartott november 9-én a Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület az Újbástya Rendezvénycentrum konferenciatermében. A Közgyűlés legfontosabb teendője a tisztújítás volt, mivel a 2005-ben megalakult egyesület tisztségviselőinek mandátuma lejárt. Az Egyesület új elnöke Götz Mária Ildikó lett – küldte tudósítását Marcziné Szappanos Judit…                    >>>

A turizmusért tenni akarók éppen négy éve alapították meg azt a civil szervezetet, amely célul tűzte ki, hogy összefogja a turisztikai szolgáltatókat és az ágazathoz kapcsolódó magánszemélyeket, hogy közösen munkálkodjanak a turizmusban tevékenykedők hatékonyságának javítása és a turizmusból származó bevételek növelése érdekében, s nem utolsó sorban az érkező látogatók elégedettségének javításáért. Az eddigi Elnökség tagjai: Bágyi Pál elnök, Livják Emília alelnök, Balogh Zoltán, Csatlósné Komáromi Katalin és Ladomérszky László sokat dolgoztak e célok eléréséért. A csekély anyagi eszközök nem sok látványos eredményt engedtek megszületni, ám pl. tagi felajánlásként létrejött egy Sárospatakot bemutató kisfilm, Szvitankó tamás jóvoltából.
A tavalyi évben nagy változást hozott Sárospatak Önkormányzatának csatlakozása az Egyesülethez és a TDM-szervezetté alakulás. Így jelentősen kibővült mind a működési terület, mind az anyagi lehetőségek. A Tourinform-iroda szakmai irányítása szintén az Egyesülethez került. A 4 év alatt jelentős mértékben javult az együttműködési készség a turizmus szereplői között, de persze lesz még dolga a következő vezetőségnek is.
Valamennyi tagtársam nevében köszönetet mondok a leköszönő Elnökségnek és az Ellenőrző Bizottság tagjainak. Bízom abban, hogy tapasztalataikkal továbbra is segítik az Egyesület munkáját.

A Sárospatak és Környéke Turizmusáért Egyesület újonnan megválasztott elnöke Götz Ildikó, alelnöke Sárospatak Város Önkormányzata, elnökségi tagjai Bodnár Mihály, Bágyi Pál és Siska Tamás. Az Ellenőrző Bizottság elnöke Feró István, tagjai Cigánd Város Önkormányzata és Hercegkút Község Önkormányzata. Sok sikert kívánok munkájukhoz! 

Szólj hozzá!


2009.11.11. 13:06 Götz Ildikó

MÁRTON-NAPI VIGASSÁGOK

"Aki Márton-napon libát nem eszik, és újbort nem iszik, éhezni fog egész évben" - tartja a mondás. Régen e napot tartották a tél kezdetének, e napon fejezték be a magok és a szőlő szüretelését, és ekkor indult el a disznóvágások ideje. A VI. században ettől a naptól kezdődött el a karácsonyig tartó advent, illetve ez volt a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó nap. Márton-nap a legeltetési félév zárónapja is volt, ezen a napon több helyen őszi vásárt is tartottak, amelyet templomba járással, bőséges étellel és itallal, utána tánccal ünnepeltek meg. A bornak szent Márton a bírája - tartja a mondás, azaz ilyenkor az újbor már iható.

Forrás: www.sulinet.hu

Szólj hozzá!


2009.11.08. 10:37 Götz Ildikó

KIWANIS BÁL

Sárospatak - Kezdődik a báli szezon! Szombaton a Sárospataki Kiwanis Női Klub borárveréssel egybekötött jótékonysági vacsorát szervezett a Hotel Bodrog Wellness éttermében. A Klub 1998-ban alakult, és a tagjai azóta töretlen energiával dolgoznak azért, hogy a sárospataki és környékbeli gyermekek életét szebbé, jobbá tegyék.

https://www.youtube.com/watch?v=izQX_jcw-tI

https://www.youtube.com/watch?v=NX6vkHkFxf8&feature=related

További fotók>>>

Szólj hozzá!

Címkék: sárospatak borárverés kiwanis bál


2009.11.08. 09:32 Götz Ildikó

SIRIUS CLUB

Kiskunfélegyháza - Pénteken az egyik kedves ismerősöm, Juhász Ferenc által felhívtak a Sirius Rádióból, ahol egy rövid reklámot vettek fel velem, miszerint:

Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Götz Mária Ildikó vagyok, Magyarország I. Borkirálynője. Találkozzunk november 14-én a Sirius Clubban!
 

Jövő héten szombaton borvacsorát tartuk Kiskunfélegyházán, ahol az ételekért Juhász Ferenc séf felel, akivel már a ráckevei Kék Duna Wellnes Hotelban is sikeresen együttműködtünk. Tartsanak velünk!

Szólj hozzá!


2009.11.06. 08:30 Götz Ildikó

KÖSZÖNŐLEVÉL JÁSZBERÉNYBŐL

Dr. Gedei József úrtól, Jászberény város polgármesterétől a következő levelet kaptam a VI. Berényi Borünnepen való részvétel kapcsán:

 

Kedves és Tisztelt Borkirálynő!

Rendkívül megtisztelő és feletébb örömteli számomra, ahogyan Jászberényről, a mi borünnepünkről ír levelében és honlapján. Elsősorban bennünket ért a megtiszteltetés, hogy tevékeny közreműködésével nagymértékben előmozdította rendezvényünk sikerét. Úgy érzem, hogy jelenléte különös színfolt volt a jászberényiek és testvérvárosaink küldöttségei számára, amit sokáig elragadtatva fognak emlegetni.
Kívánom, hogy törekvéseit "koronázza" sok siker.

Bízom abban, hogy  jövőre újra találkozhatunk Önnel!

Tisztelettel:

Dr. Gedei József
polgármester

--------------------------

 

A Berényi Borünnepen nagy örömmel vettem részt október elején. Ezúton szeretném újra megköszönni a kedves fogadtatást, amelyben részem volt, valamint az ajándékot, amellyel megtiszteltek, Jászberény szimbólumát, Lehel kürtjét, ami a jászok összetartozásának legfőbb jelképe is. A város vezetőivel és lakosaival kialakult jó baráti kapcsolat remélem folytatódik akár Jászberényben, akár nálunk, Hercegkúton is!

A Borünnepről szóló bejegyzéseim itt olvashatóak:

VI. BERÉNYI BORÜNNEP - A BORKIRÁLYNŐVEL

BORÜNNEP BERÉNYBEN

Szólj hozzá!

Címkék: jászberény borkirálynő berényi borünnep


2009.11.04. 20:31 Götz Ildikó

SZÉPKIEJTÉSI VERSENY

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában ma ismét megrendezték a megyei döntőbe jutásért a szépkiejtési versenyt, ahol tizenhét tanuló mérte össze tudását és  tehetségét. Az első fordulóra egy szabadon választott szöveggel készültek a diákok, majd a következő körben a továbbjutóknak egy idegen szöveget kellett felolvasni.

Unokahúgom, Brezóczki Barbara a szakdolgozatomból, a tokaji bor és az egészség kapcsán választott egy részletet, amellyel az első helyezést érte el! Ezúton is gratulálok neki, és további sok sikert kívánok a megyei, majd az országos versenyhez!

A részlet:

A tokaji bor és az egészség

Minden nemzet számára van olyan egyedi dolog, amelyre méltán büszkék lehetnek. Ilyen hungaricum nekünk, magyaroknak a tokaji bor.

A művészek mindig megérzik a fontos dolgokat, Goethe azt írta: „A bor megerősíti az agy eredeti állapotát - a butát még butábbá teszi, de az intelligens még intelligensebb lesz.”.

Borban az igazság – így szól a mondás. A bor végigkísérte az emberiséget a történelme során. Bort ittak már az ókorban, Babilonban, Egyiptomban, a Bibliában is számos említést tettek e nemes ital fogyasztásáról, még az utolsó vacsora asztalán is szerepelt. A hosszú évezredek alatt egyrészt a bor isteni eredetét hangsúlyozták a jótékony és kellemes hatásai miatt, másrészt az ördög ajándékának tekintették a túlzott fogyasztása következtében kialakuló egészség- és sorsrontó veszélyei miatt. A történelem folyamán a bort és a kenyeret mindig az emberiség két alapvető „élelmiszerének” tekintették. Sajátos híre volt Európa szerte a Tokajinak, amiről sokáig azt hitték, aranytartalma van, s ennek köszönheti gyógyító hatását. Fogyasztotta is az európai királyok többsége, XIV. Lajos, XII. Károly, Nagy Péter és Katalin, sőt Ferenc József is minden este lefekvés előtt egy pohárka Tokajival zárta a napot, orvosa tanácsára.

Bort ittak a szerelmesek, vagy éppen a szerelmi csalódások elviseléséhez, bor mellett döntöttek a háborúkról vagy akár a békéről, borral koccintottak, ha nemes alkalom adta a lehetőséget, de fogyott jócskán mindenféle ok nélkül is. Íme néhány híres név is a tokaji gyógyító ereje kapcsán: Thököly Imre gyakran hörpintett a borból, jót tett beteges testalkatának. Orvosai tanácsára I. Pius pápa, sőt súlyos műtéte után V. György angol király is aszúval teli poharat kortyolgatott rendszeresen egészsége mihamarabbi visszanyerése érdekében. De hogy picit a magyar uralkodói család tagjai között is szétnézzünk, vegyük például Mária Terézia királynőt, akinek orvosa minden napra előírt egy pohár tokajit. A királynő annyira bízott a nedű gyógyhatásában, hogy még papagáját is ezzel itatta.

De ne feledjük: a legfontosabb a mértékletesség, hisz a régi bölcsesség szerint is az első pohár az egészségé, a második a jókedvé, a harmadik a gyalázaté.

 

1 komment

Címkék: egészség tokaji


2009.11.02. 14:27 Götz Ildikó

A TOKAJI ASZÚ ENGEDELMESSÉ TESZI A NŐKET

 2009. október 29. 08:11

Szinte alig akad olyan borverseny, amelyen ne indulna Tokaji Aszú. És, ha már beszállt a nemes küzdelembe, akkor rendszerint nyer is valamit. A díjazásban természetesen az is közrejátszik, hogy ki, és miként kínálja a királyok borát. Idén mégis vegyes érzelmekkel szedik a szőlőt Tokaj-Hegyalján. Akinek nincs pincéje, talán nem is tudja eladni.
 

Götz István hercegkúti borász szerint az idei szüret az előző évekhez képest nagyon jól alakul a minőség szempontjából.

- Régen volt ilyen, hogy már a szüret elejétől kezdve 22-23 mustfokkal szüreteljük a szőlőket. Az értékesítés szempontjából közel sem vagyunk elégedettek, mert nagyon kevés a felvásárló a borvidéken. Mi, családi pincészetként elég sok szőlőt dolgozunk fel. Borként értékesítjük, de sajnos rá vagyunk kényszerülve arra, hogy szőlőt is értékesítsünk. Idén azonban nagyon keveset fizetnek érte, ezért az árért már nem nagyon éri meg a termelése. Ráadásul a bor is nagyon nyomott áron adható el.

Ez a tábla, ami ön mögött van, egy nagyon szép fekvésű. Itt milyen fajták találhatók?

- Ez egy viszonylag új ültetvény, alig öt éve telepítettük. A hozzánk közelebb eső terület Furmint-Hárslevelű, a fenti az színtiszta Sárga muskotály ültetvény. Mintegy 40 ezer tőkét talál itt, korszerű fém támrendszerrel.

Kevés borkedvelőnek van olyan szerencsére, hogy egy királynő kínálja a királyok borával. Itt azonban ebben is része lehet a betérőnek.

- Tavaly rendezték meg első alkalommal Magyarország Országos Borkirálynője választását Tarcalon, a Hatputtonyos Borfaluban. Én Sárospatak első borkirálynőjeként a térség képviseletében vettem részt a versenyen – meséli Götz Ildikó, Magyarország első borkirálynője. - A szakmai megmérettetés sokoldalú volt. Kaptunk tesztkérdéseket a borvidékkel, a borkínálással kapcsolatban, de a gyakorlati feladatok sem hiányoztak. Ilyen volt például a borfelismerés kóstolás alapján, lopózás, dugóhúzás, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Az országos versenyen az általam képviselt térséget, borvidéket kellett bemutatni, és egy általam választott bort, a borkirálynő borát jellemezni. Nekem nagy előnyt jelentett a családi vállalkozásunk, ahol a mindennapi feladatokból aktívan kiveszem a részemet.

Borkirálynőnek lenni nagyon nagy megtiszteltetés, de nagyon sok elvárással is jár. Én próbálom itthon is, külföldön is képviselni a magyar borászatot, hogy a magyar borokat újra a világ élvonalába emelhessük. A száraz borok közül az én kedvencem a Sárga muskotály, természetesen a családi pincénkből. Az édesek közül a 2000-es évjáratú, hatputtonyos Tokaji aszúborunk a kedvencem. Édesapám szava járása szerint ez az a bor, ami a nőket engedelmessé, a férfiakat pedig határozottá teszi.

Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/a_tokaji_aszu_engedelmesse_teszi_a_noket

http://www.wineroads.eu/hirek/1130/A_TOKAJI_ASZU_ENGEDELMESSE_TESZI_A_NOKET 

http://www.boraszat.hu/?mit=hirek&mit1=kivalaszt&id=2553

 

A RIPORT ITT MEGTEKINTHETŐ: gazdakor.szie.hu/video/adatlap/192

 

Szólj hozzá!

Címkék: tokaji aszú hercegkút götz ildikó götz istván


2009.10.27. 09:02 Götz Ildikó

ÜNNEPI AJÁNLAT

Látogassa meg családi pincészetünket az ünnepek alatt akár egy, akár többnapos tartózkodással térségünkben, a gyönyörű Zemplénben! Egyeztetés: gotzildiko@t-online.hu 

Előzetes bejelentkezés alapján igény szerint segítünk különböző programok megszervezésében, pincészetek látogatásában! Egyedi címkék tervezését, készítését vállaljuk, akár karácsonyi meglepetésként családtagjaiknak, akár kiemelt céges ügyfeleik részére reprezentatív ajándékként adják!

Különleges szilveszteri ajánlatra jelentkezni a következő oldalon lehet: bortura.shp.hu.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása