Tolcsva - In memoriam: Kiss László. Ma délután részt vettem azon az emléktábla avatáson Tolcsván, amelyet a Tokaj Kereskedőház egykori vezérigazgatója, az egy éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss László tiszteletére állítottak.
A Tokaj Kereskedőház jelenlegi vezérigazgatója kezdte az ünnepi beszédek sorát. Dr. Kiss István csak úgy említette elődjét, hogy a "Vezér", hiszen egymás között az emberek, a dolgozók és a termelők is így beszéltek róla. Kiemelte szakmai munkáját, a Kereskedőháznál a fejlődésért tett jelentős lépéseket, amelyek az ő nevéhez fűződnek, valamint a Tokaji és a magyar borok hírnevéért tett fáradozásait. Gráf József agrárminiszter röviden összefoglalta életútját, és jellemezte Kiss Lászlót a munkában és az életben egyaránt, és csak úgy idézte fel az egykori vezérigazgatót, hogy ő volt Kiss Laci, ahogy mi mindannyian ismertük, a magyar bor ikonja. Egy év után sem enyhült az a fájdalom és az az űr, amelyet az elvesztése okozott mind szakmai tapasztalatai, mind embersége miatt. Benedek Fülöp, az MNV Zrt. vezérigazgató-helyettese három kedves alkalmat idézett fel, az egybegyűlteknek Kiss Lászlóval töntént személyes emlékeiről beszélt. Kiemelte, hogy joggal vésték kőbe a nevét, hiszen kell, hogy az ő példája legyen előttünk érték és mérték egyaránt. Egyikünk sem gondolta volna másfél évvel ezelőtt, hogy az új épületkomplexum, amely akkor került átadásra, a mai napon az ő emlékének tiszteleg majd.
Személy szerint én sem. Elmondhatom, hogy szakmailag és emberileg is felnéztem Kiss Lászlóra. Nem volt könnyű dolga Tokaj-Hegyalján, de büszke lehetett arra, hogy az emberek elfogadták, elismerték és szerették őt. 2002 óta dolgozott Tolcsván. Bár nem a Borvidék szülöttje volt, mindent megtett Tokajért, sőt még annál is többet. Rendszeres találkozásaink alkalmával megismertem egy olyan arcát, amely kevesek számára adatott meg. Azok az értékek, amelyeket ő képviselt, számomra is mérvadóvá váltak.
Emlékét örökké megőrzöm.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.